Skip to main content

Az otthonautomatizáció gyors előretörése olyan eszközökre hívja fel a figyelmünket, amelyek az energiafogyasztás teljes körű ellenőrzését és az igényeink maradéktalan kiszolgálását teszik lehetővé. A világítástechnika és a vezérelt technológiák találkozása elérhető alternatívát kínál mindannyiunk számára.

Ezért érdemes okosvilágításra váltani

Meg kell válaszolni a kérdést, hogy miért érdemes okosvilágításra váltani. Elsőként a gazdasági előnyöket kell számba venni, hiszen ezekkel magyarázható a drágább okosfényforrások használata. A távoli elérésnek köszönhetően bármely pillanatban ellenőrizni tudjuk a lámpák állapotát, szükség esetén lekapcsolhatjuk azokat, abban az esetben, ha WIFI-vel működnek. Ennek a funkciónak köszönhetően elkerülhetők a lámpák indokolatlan használata. Ráadásul a LED-technológiát alkalmazó okosfényforrások extrém mértékű megtakarítást képesek elérni a hagyományosnak mondható izzókhoz mérten – mindezt fényerőcsökkenés nélkül!

Mindenképpen szót kell ejteni a kényelmi előnyökről is. A mozgásérzékelőknek és hangvezérlőknek köszönhetően elhagyhatjuk a „hagyományos” rutint, nem kell többé villanykapcsolókat használnunk. Nem szükséges sötétben a villanykapcsoló keresgélésével időt töltenünk, mielőtt belépünk a lakásba, már kintről felkapcsolhatjuk a lámpát. Az ilyen rendszerek kiváló szolgálatot tesznek a mozgásukban korlátozott felhasználók számára is, ha további eszközökkel, érzékelőkkel, okosotthonközponttal (hub) bővítjük rendszerünket.

Világítás okosan

A rendszerek alkalmasak lehetnek a fényerő és a színhőmérséklet szabályozására, így a fényforrásaink a hangulatunkra is képesek hatást gyakorolni. Precíz munkavégzéshez válasszunk erősebb kékes fényt, ami segíti a koncentrációnkat, pihenéshez pedig részesítsük előnyben a tompább sárgás fényeket, amelyek megnyugtatnak és felkészítenek az éjszakai pihenésre!

A mobiltelefonunk segítségével bármikor elérhetjük a világítástechnikai rendszerünket, akár külföldről is, abban az esetben, ha eszközeink WIFI-vel működnek. Ennek köszönhetően hosszú utazás esetén is imitálhatjuk a lakásban zajló hétköznapi éltvitelt, így akár egy betörést is megelőzhetünk. Az okos-világítástechnikai rendszerek a biztonságtechnikai rendszerek szolgálatában is állnak.

Mi kell az okosvilágításhoz?

Az okosvilágításra sokan az okosotthon legalapvetőbb részeként tekintenek. Maga a rendszer felépítése egyszerű, csupán a hagyományos világítástechnikai elemek okos verziójára van szükség, illetve egy világításvezérlő alkalmazásra és egy hub-csomópontra. Ugyanakkor léteznek olyan megoldások is, melyek használatához még a hub telepítésére sincs szükségünk, csupán Bluetooth- vagy WIFI-kapcsolatra, illetve a megfelelő telepített alkalmazásra az okoseszközünkön.

Ahogyan említettük, a hagyományos elemek okos verzióit kell használnunk: hagyományos izzó helyett okosfényforrást. Ezek sajátossága, hogy a mobilalkalmazás segítségével távolról is vezérelhetők. Noha ezekért jellemzően magasabb árat kell fizetnünk, többszörös megtérüléssel rendelkeznek a hagyományos izzókhoz képest, ráadásul a hagyományos LED-fényforrásoknál is gazdaságosabb működést tesznek lehetővé az intelligens vezérlésnek köszönhetően.

Világítás okosan

Fontos kihangsúlyozni, hogy az okosfényforrások is különböző méretben érhetők el, ezek fényereje, színárnyalata és/vagy színhőmérséklete jellemzően igény szerint változtatható. Ennek a tulajdonságuknak köszönhetően könnyedén megválaszthatjuk az igényeinknek megfelelő működési módokat és beállításokat. Minél több tulajdonsága szabályozható a fényforrásnak, annál magasabb árra számíthatunk. Ugyanakkor, ha pontosan ismerjük az igényeinket, hogy mire van szükségünk hosszú távon egy fényforrás esetében, akkor ár-érték arányban könnyebben kiválaszthatjuk a számunkra megfelelő fényforrást. Elegendő-e csupán a fényerőség szabályozása számunkra? Szükségünk van-e a színhőmérséklet szabályozására? Elegendő-e, ha a fényforrásunk fényerejét csupán a melegfehér tartományban tudjuk szabályozni? Szeretnénk-e, hogy fényforrásunkat akár a 16 millió szín bármelyikére tudjuk hangolni?

Világítás okosan

Széles kínálatból válogathatunk

Az okosrendszereknek köszönhetően egy ideje máshogyan gondolnunk a világításra. Számos gyártó terméke igény szerinti programozást tesz lehetővé. Ennek köszönhetően a teljes rendszert vagy akár egy-egy lámpát egyedi módon vezérelhetünk. Érdemes megismerni az Eglo Connect  termékcsaládot, amit távirányító vagy az ingyenes AwoX Smart Control applikáció segítségével vezérelhetünk, illetve a Ledvance Smart+ WIFI és Bluetooth termékcsaládokat, amelyek szintén applikációval vagy akár távirányítóval is irányítható okosvilágítás-megoldásokat kínálnak.

Világítás okosan

A Tuya és Mi Home App segítségével üzemelő lámpák sajátossága, hogy okosotthonunk egyéb saját rendszert használó elemeivel képesek együttműködni. Tehát az alkalmazás segítségével más okoseszközökkel és érzékelőkkel összehangoltan működtethetőek. A Xiaomi termékeket jól ismerjük, olyan termékeket gyártanak, amelyhez biztosítják a saját termékeikhez tartozó szükséges platformot is. Ezzel szemben a Tuya csupán a platformot (Tuya Smartapplikáció) biztosítja, ő maga nem gyárt kifejezetten termékeket, azonban egyre több gyártó dönt úgy, hogy új okostermékeihez már ezt a kész platformot alkalmazza saját különálló applikáció helyett.

Válasszunk tudatosan!

Fontos tudni, hogy az eszközök különböző kommunikációs formát használhatnak, ezek közül a három legismertebb megoldás: a ZigBee, a Bluetooth és a WIFI. A más módok mögött más célú és adottságú eszközök, illetve eltérő felhasználási lehetőségek állnak. Választásunknál mindig vegyük figyelembe az igényeinket! A legfontosabb jellemzőik:

  • ZigBee: gyors adatátvitel, egyszerű, kis mennyiségű adatátvitelre használható, de mindig kell hozzá hub.
  • Bluetooth: hub nélkül használható, applikáción keresztül működtethető, de csak kis távolságban érhető el.
  • WIFI: hub nélkül, applikáción keresztül működtethető, illetve már nagy távolságból is elérhető, segítségével munkahelyről, nyaralóból is, de akár egy másik országból is irányítható az okoseszköz.

Választásnál nemcsak az eszközök kommunikációját, hanem a lámpa vagy fényforrás tulajdonságait is figyelembe kell venni. Mire van szükségünk? Mit tudjon az adott okosfényforrás vagy lámpa? Jellemző funkciók és kérdések, amelyekre érdemes figyelmet fordítani:

  • Állítható fényerő,
  • Állítható színhőmérséklet;
    • Csak egy adott tartományban (pl.: csak hideg- /4000-6000 K/ vagy csak melegfehér /2200-2700 K/ fénytartományban),
    • A teljes színhőmérsékleti skálán állítható (2200-6500 K)
  • Állítható szín, az RGB-LED-ek már akár 16 millió szín megjelenítésére is képesek, míg az RGBW-LED-ek esetében a fehér szín bekeverésével a lehetőségek szinte végtelenné válnak.
  • Bővíthetőség:
    • MESH-hálózatba köthető-e több fényforrással / lámpával?
    • egyéb érzékelőkkel kompatibilis-e?
    • okosotthon-központtal használható-e?
    • Google Nesttel vagy Amazon Alexával összehangolható-e, így akár hangvezérléssel üzemeltethető-e?

Okoskonnektorok

Ha van egy álló- vagy asztali lámpánk, amiben nemrég cseréltünk fényforrást, nem kell kétségbe esni, csak az igényeinknek megfelelő okoskonnektorba kell csatlakoztatnunk, és máris vezérelhetővé vagy akár más okoseszközökkel összehangolhatóvá válik. Az ilyen típusú vezérelhető aljzatok esetében is különböző kommunikációs formákat használó változatok közül válogathatunk.

 

Ismerd meg az okosotthon kategória széles választékát!

Térburkolás

A térburkolás alapszabályai – szakszerűen, profi módon

| #HAAZKELLHOGYJOLEGYEN | No Comments
A térburkolás a ház körüli külső területek kialakítása során elengedhetetlen, legyen szó akár a kerti utakról, teraszról vagy a gépkocsibeállóról. A jó minőségű burkolat nemcsak esztétikailag teszi vonzóvá a kertet,…
Napellenző

Napellenzők mindenkinek: tökéletes árnyékteremtő megoldások

| #HAAZKELLHOGYJOLEGYEN | No Comments
A nyári napok forrósága mindenkit arra ösztönöz, hogy otthona környezetében nyugalmas, árnyékos helyet alakítson ki. A napellenzők kiváló megoldást kínálnak erre, hiszen egyszerűen telepíthetők és hatékony árnyékot biztosítanak a nap…
sövénynövények

Sövények a kertben

| #KERTÉSZKEDEM | No Comments
A gyorsan növő sövényekkel könnyedén átalakíthatjuk és újjávarázsolhatjuk a kertünket. Akár az ingatlan határainak „megrajzolására”, akár a magánélet védelmére és árnyékolására, akár az élővilág támogatására keresünk megoldást, a sövénynövények sokféleképpen…
növénytársítás

Társnövények a haszonkertben

| #KERTÉSZKEDEM | No Comments
A haszonkerti növénytársítás ősi technika, amely lehetőségeire már az ókori görögök és rómaiak is felfigyeltek. Az elmúlt évszázadok során a technika különböző változatai alakultak ki világszerte, a helyi éghajlati és…

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Részletes adatkezelési tájékoztatóért kattintson ide.

Bezárás