Skip to main content

Ahhoz, hogy rózsáink nyáron igazi virágpompával lepjenek meg minket, nem maradhat el kora tavaszi metszésük! Ahogy az időjárás engedi, nincsenek már nagy fagyok, bátran nekikezdhetünk. Ugyan metszés nélkül is virágoznak a rózsáink, de hamar elöregednek, és nagyon felkopaszodnak, megcsúnyulnak. A metszéssel folyamatos megújulásra, egészséges, erőteljes hajtások fejlesztésére késztetjük a növényt.

HOGYAN KEZDJÜNK NEKI?

Először is, távolítsuk el az elhalt, visszafagyott részeket! Addig vágjuk vissza, amíg élő, egészséges szövetrésszel nem találkozunk. A beteg vesszőket tőből vágjuk ki, a metszési nyesedéket dobjuk ki, ne komposztáljuk! A vágás után visszamaradt beteg, tavalyi leveleket csípjük le, ne maradjon a tövön, mert könnyen megfertőzhetik az azon áttelelő kórokozók, kártevők az új, egészséges hajtásokat. A vadhajtásokat is távolítsuk el tőből! Könnyen meg lehet őket különböztetni azokat a nemes rózsától: a vadhajtások vékony, hosszúkás vesszők, apró levélpárokkal.

TECHNIKAI TUDNIVALÓK

A rügy fölött fél centiméterrel, a vessző külső oldala felé ferdén vágjunk, így az esővíz szépen le tud folyni a metszési sebről.  A rügy a rózsa tövéhez képest kifelé helyezkedjen el a vesszőn, így a tő belseje szellős, levegős marad, és több fény éri. A metszőollónk mindig legyen éles és tiszta!

AZ ÁLLANDÓ KÉRDÉS: HÁNY RÜGYRE VÁGJAM VISSZA?

Ahhoz, hogy tudjuk, hány rügyre metsszük vissza, tisztában kell lennünk azzal, hogy milyen típusú rózsánk van!
Vegyük sorra a leggyakoribb fajtákat!

TEAHIBRID RÓZSA METSZÉSE

Általában erőteljesebben szoktuk metszeni, 3-5 szemet (rügyet) hagyunk meg, így hosszú, erőteljes szárú virágokat kapunk, amiket vágott virágként vázába is tehetünk. A gyengébb vesszőkön 3 rügyet, az erőteljesebb vesszőkön 5 rügyet is hagyhatunk.

Erika tippje: a metszést követően közel egy magasságúak legyenek a vesszők, hogy egyenletesen jusson a tápanyag és a víz a hajtásokba!

rózsa metszése

VIRÁGÁGYI RÓZSA METSZÉSE

Ennél a fajtánál az egészséges, sűrű, minél dúsabb ágrendszer kialakítása a cél. Lehet a teahibridhez hasonló módon is metszeni, ebben az esetben egy jóval szellősebb bokrot kapunk, ha hosszabbra hagyjuk, egy sűrű, nagy bokor lesz a végeredmény.  A fejlettebb vesszőket 4-6 rügyre, a gyengébb vesszőket 3-4 rügyre metsszük vissza!

BOKORRÓZSA METSZÉSE

Bokorrózsa esetén két típust különböztetünk meg. Másképp metsszük az egy évben egyszer, és másképp az egy évben többször virágzó bokorrózsákat!
Az egyszer virágzó esetében az idősebb, 4-5 éves vesszőket vágjuk ki, hogy megújuljon a tő. Ha felkopaszodásra hajlamos, a fiatal vesszők visszavágására is szükség lesz, de egyszerre csak keveset, hogy legyen rajta virág az évben!

Az egy évben többször nyíló bokorrózsát minden tavasszal metsszük meg! A bokor 1/3-át vágjuk le, a gyengébb ágakból többet is vághatunk! Ha elmarad az éves metszés, akkor azzal kell számolni, hogy igen erősen felkopaszodhat a rózsa, illetve nagyon szétterül az ágrendszer, különösen az arra hajlamos fajták esetében.

TALAJTAKARÓ RÓZSA METSZÉSE

Itt is megkülönböztetünk egy évben egyszer, és többször nyíló rózsákat. Előbbit nem kell minden évben metszeni. Ellenben az „egészségügyi tisztítást” ne hagyjuk el: a beteg, sérült, visszafagyott részeket tőből el kell távolítani! Célszerű ezt a fajtát a virágzást követően metszeni, amikor szükség van rá. Az elnyílt virágoktól mindenképpen szabadítsuk meg a növényt, de a hajtások tetejét is megcsíphetjük, hogy dúsabb legyen a bokor!

A többször nyíló talajtakaró rózsákat tavasszal metsszük! Az erős, egészséges vesszőket 5-6 rügyre, a gyengébbeket 3-4 rügyre vágjuk vissza! Ha már szép, sűrű talajtakaró állományunk van, használhatunk akár kézi sövényvágó ollót is a visszavágáshoz.

rózsa metszése

KÚSZÓRÓZSA METSZÉSE

Ennél a fajtánál általánosságban elmondható, hogy az erőtlen, fejletlen hajtásokat kell metszeni. Az elöregedett vagy elhalt vesszőktől nyugodtan szabaduljunk meg!

Az egyszer nyíló kúszórózsát is a virágzást követően lenne a legideálisabb metszeni. Kusza, sűrű, levelekkel teli bokros formája miatt viszont ez nehézségekbe ütközik. Ezért tavasszal a legideálisabb ennek nekiállni. Elegendő a nagyon elöregedett ágakat kimetszeni, ha nagyon sűrű, ritkíthatjuk, a gyengébb ágak 3-4 rügyre történő metszésével. Nem szabad sok vesszőt lemetszeni, mert nagyon kevés virág lesz majd rajta, vagy egyáltalán nem fog virágozni ebben az évben!

A többször nyíló kúszórózsáknak több évre van szükségük, hogy elérjék a kívánt nagyságot, csak igen visszafogottan metsszük! Ha nagyon sűrű a kúszórózsa, akkor ritkíthatjuk, 2-3 rügyre vághatjuk, a gyenge vesszőket pedig tőből kivághatjuk.

Továbbá fontos, hogy rózsáink megfelelő tápanyagellátásban részesüljenek, erre mindig fordítsunk fokozott figyelmet!

bűbájos rózsafuttatóért kattints!

Legújabb bejegyzések

Térburkolás

A térburkolás alapszabályai – szakszerűen, profi módon

| #HAAZKELLHOGYJOLEGYEN | No Comments
A térburkolás a ház körüli külső területek kialakítása során elengedhetetlen, legyen szó akár a kerti utakról, teraszról vagy a gépkocsibeállóról. A jó minőségű burkolat nemcsak esztétikailag teszi vonzóvá a kertet,…
Napellenző

Napellenzők mindenkinek: tökéletes árnyékteremtő megoldások

| #HAAZKELLHOGYJOLEGYEN | No Comments
A nyári napok forrósága mindenkit arra ösztönöz, hogy otthona környezetében nyugalmas, árnyékos helyet alakítson ki. A napellenzők kiváló megoldást kínálnak erre, hiszen egyszerűen telepíthetők és hatékony árnyékot biztosítanak a nap…
sövénynövények

Sövények a kertben

| #KERTÉSZKEDEM | No Comments
A gyorsan növő sövényekkel könnyedén átalakíthatjuk és újjávarázsolhatjuk a kertünket. Akár az ingatlan határainak „megrajzolására”, akár a magánélet védelmére és árnyékolására, akár az élővilág támogatására keresünk megoldást, a sövénynövények sokféleképpen…

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Részletes adatkezelési tájékoztatóért kattintson ide.

Bezárás