Skip to main content

A fűtésre optimalizált klímák – az inverteres technológia miatt – gazdaságosabban üzemeltethetők, a kültéri egységet pedig kifejezetten úgy tervezték meg, hogy bírja a kinti mínuszokat. De miért éri meg? Ezek a klímák hőszivattyús elven működnek, ezért a felvett energia többszörösét tudják fűtőenergiaként visszaadni, míg a hagyományos fűtési rendszereknél a felvett és a leadott energia közel azonos. Még gazdaságosabb az üzemeltetése, ha az áramot, amelyet a klíma felhasznál, napelemek termelik meg.

Az új építésű házaknál mindenképpen érdemes elgondolkozni ezen a lehetőségen, hiszen nem kell a fűtésrendszert megterveztetni és kiépíteni, illetve a későbbi fenntartási költségek is kedvezőbbek. Mivel egy klímát a ház klimatizálása miatt amúgy is be kell építeni, célszerűbb akkor olyan klímát választani, ami fűtésre is optimalizált. Ugyanis, ha nem is ezzel szeretnénk fűteni, de kiegészítő fűtésként is használhatjuk, mert a levegő keringetése miatt sokkal gyorsabb lesz a helyiség felfűtése.

A meglévő fűtésrendszerünk kiegészítésére is tökéletes megoldást nyújt a klímával való fűtés úgy, hogy a gázkazánunkat csak egy alacsonyabb hőfokig állítjuk be, és fölötte pedig már a klímával fűtjük fel a lakásunkat. A klímával való fűtés további előnyei, hogy ősszel, illetve tavasszal sokkal gazdaságosabb az üzemeltetése, mint elindítani a komplett fűtésrendszert, vagy hogy átmeneti időszakban akár csak egy helyiség is fűthető vele, ezenkívül tökéletes megoldás nyaralóba vagy olyan lakásba, amit nem lakunk folyamatosan, és végül, de nem utolsósorban a fatüzeléssel szemben sokkal egyszerűbb, tisztább és kényelmesebb a használata.

A klímák gazdaságosabb üzemeltetésére ráadásul még igénybe vehetjük az ún. „H” és „GEO” tarifákat, amelyekkel akár éjszakai áram árán is használhatjuk fűtésre a klímánkat, ezáltal jelentős fűtésköltséget takaríthatunk meg. De mielőtt megnéznénk pontosabban, mit is jelentenek ezek az elnevezések, ismerkedjünk meg még egy fontos rövidítéssel, az SCOP-számmal, amely a szezonális energiahatékonysági mutató. Ez az érték azt mutatja meg, hogy a készülék 1 kW elektromos energiából hány kW hőenergiát állít elő. Minél magasabb ez az érték, annál takarékosabb a klíma. A 4,0 vagy az e fölötti SCOP érték már takarékos fűtésre utal. Itt jegyezném meg, hogy ez az érték már lényegesen kedvezőbb más elektromos fűtés, de még a gázfűtés értékéhez képest is.

A kis kitérő után térjünk vissza a tarifákhoz. A „H” tarifa akkor igényelhető, ha az SCOP-érték eléri vagy meghaladja 6 kW teljesítményig a 4,1-es, 6,1 és 11,9 kW teljesítmény között a 3,8-as, míg 12 kW-os teljesítménytől a 3-as SCOP-értéket. Csak a fűtési időszakban vehető igénybe, és a nap huszonnégy órájában használható. A kedvezmény az egész ország területén igényelhető. A „H” tarifával ellentétben a „GEO” tarifás áram csak az ELMŰ és az ÉMÁSZ szolgáltatási területén érhető el. Ez már egész évben rendelkezésre áll, azonban naponta csak 2 x 2 órán keresztül biztosított a szolgáltatás.

Klímák széles választékáért kattintsatok!

Legújabb bejegyzések

Térburkolás

A térburkolás alapszabályai – szakszerűen, profi módon

| #HAAZKELLHOGYJOLEGYEN | No Comments
A térburkolás a ház körüli külső területek kialakítása során elengedhetetlen, legyen szó akár a kerti utakról, teraszról vagy a gépkocsibeállóról. A jó minőségű burkolat nemcsak esztétikailag teszi vonzóvá a kertet,…
Napellenző

Napellenzők mindenkinek: tökéletes árnyékteremtő megoldások

| #HAAZKELLHOGYJOLEGYEN | No Comments
A nyári napok forrósága mindenkit arra ösztönöz, hogy otthona környezetében nyugalmas, árnyékos helyet alakítson ki. A napellenzők kiváló megoldást kínálnak erre, hiszen egyszerűen telepíthetők és hatékony árnyékot biztosítanak a nap…

Sövények a kertben

| #KERTÉSZKEDEM | No Comments
A gyorsan növő sövényekkel könnyedén átalakíthatjuk és újjávarázsolhatjuk a kertünket. Akár az ingatlan határainak „megrajzolására”, akár a magánélet védelmére és árnyékolására, akár az élővilág támogatására keresünk megoldást, a sövénynövények sokféleképpen…

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Részletes adatkezelési tájékoztatóért kattintson ide.

Bezárás