Skip to main content

A kerthelyiségekre és a nyitott teraszokra a nyáresték helyszíneként gondolunk, az udvar és a járda megvilágítása azonban a téli időszakban is fontos. A kültéri lámpák hangulatosabbá teszik a lakhelyünket, illetve biztonsági funkciót is ellátnak.

A kertvilágítás szavatolja a biztonságos közlekedés lehetőségét, hiszen láthatóvá válnak a balesetveszélyes lépcsőfokok, padkák és egyenetlenségek. Nem mellesleg a megfelelően kivilágított udvarok képesek elrettenteni a besurranó tolvajokat és rablókat is.

Tervezés és IP-védelem

A kültéri világítás kiépítése bizonyos esetekben összetett műszaki feladatot róhat ránk, illetve a hálózat tervezőjére. Érdemes idejekorán meghatározni, hol szeretnénk elhelyezni a kültéri lámpákat, így elhelyezhetők a szükséges vezetékek a homlokzati hőszigetelés és a kertrendezés előtt.

Kültéri világítás

Legalább ennyire fontos, hogy megfelelő IP-védelemmel rendelkező lámpákat használjunk. Az IP-védelem nemzetközi szabályrendszeren alapuló skála, amely meghatározza a lámpatestek szilárd testekkel és nedvességgel szembeni ellenállóképességét. Kültéri lámpa esetén a minimumelvárás az IP23 besorolás, ami esővíz ellen védett lámpát jelöl. Az alapvető ajánlás azonban ennél magasabb védelmi szintet ír elő; az IP44 védettségű lámpatestek megfelelőbbek, hiszen bármilyen irányból freccsenő víz elleni védettséggel rendelkeznek.

Válasszunk lámpatestet!

Miután megismertük az IP-védelemre vonatkozó elvárásokat és ajánlásokat, már csak a számunkra megfelelő lámpatesteket kell kiválasztanunk. A kínálat széles, döntsünk az igényeinknek megfelelően!

Napjainkban a kültéri állólámpákat tekinthetjük a legnépszerűbb típusnak; kiválóan alkalmasak a szabad terek megvilágítására, illetve ideális megoldást kínálnak a járdák és kocsibeállók melletti használatra is. Fontos, hogy a járműfelhajtó és kocsibeálló megvilágítását olyan módon oldjuk meg, hogy a lámpa fénypontmagassága az autóban ülő személy szemmagassága alatt maradjon, így nem kell attól tartani, hogy a fény elvakítja a sofőrt. Ilyen helyeken lefelé terelt fényű, alacsony állólámpákat érdemes használnunk.

A nagyobb magasságú (80-100 cm) kültéri állólámpák elegáns megjelenésükkel képesek hangulatosabbá tenni a kerteket és az udvarokat. Tökéletes térvilágítást képesek biztosítani.

Népszerűek a két méter feletti fénypontmagassággal rendelkező oszlopos lámpák is. Ezek hagyományosan klasszikus vonalvezetéssel rendelkeznek, olykor kifejezetten régies stílusjegyeket képviselnek magukon, ám elérhetők a letisztult formatervezéssel készített változataik is. Tökéletes választást jelentenek tágas terek és szélesebb járdák megvilágítása esetén.

Kültéri lámpa

Nem mehetünk el szó nélkül a különböző falikarok és mennyezeti lámpák mellett sem. Ezek tökéletesen alkalmasak arra, hogy fényükkel kiemeljék a lakóingatlan egyes részeit, így teremtve kültéri hangulatvilágítást. A falikarok lefelé, felfelé vagy oldalirányba történő fényterelése más-más hangulatot és összképet eredményez.

A talajba süllyeszthető lámpák a lépcsőfokok és közlekedőutak kiemelésére, illetve a haladási útvonalak megjelölésére alkalmasak, de jól használhatók növényzetek, bokrok és sövények megvilágítására is.

Akármilyen típust választunk, érdemes LED-fényforrásokat alkalmazni. Elsődleges előnyük a kiváló energiahatékonyság, de ne feledkezzünk meg a hosszabb időtartamról sem, ami a nehezen elérhető és cserélhető fényforrások esetén nagy jelentőséggel bírhat.

 

Ismerd meg a kültéri lámpák kínálatát!

Fűnyíróval nyírt gyep a kertben.

Miért nem lesz szép a gyep, pedig rendszeresen nyírod? – A helyes fűnyírás szabályai

| KERT, KERTGONDOZÁS | No Comments
A fűnyírás sokkal többet jelent annál, mint hogy időnként fűnyíróval levágod a füvet, amikor már túl magasra nőtt. Ha azt látod, hogy a gyep ritkás, fakó, egyenetlen vagy nem olyan…
Kerti ülőgarnitúra a tengerparti háznál.

Kerti garnitúra útmutató: melyik típus lehet jó választás?

| KERTI BÚTOR | No Comments
A kerti garnitúra kiválasztása sokszor nem ott dől el, hogy melyik tetszik meg elsőre, hanem ott, hogy átgondolod, mire szeretnéd használni, hányan ülnének le rendszeresen, és milyen hangulatot szeretnél kialakítani…
Virágok ültetése virágfölddel.

Virágföld típusok és felhasználásuk otthoni kertészkedéshez

| KERT, KERTGONDOZÁS | No Comments
Sokan hajlamosak arra, hogy nem veszik figyelembe a virágföld típusát, pedig a talaj alapvetően befolyásolja a növények fejlődését. A virágföldek különféle szerepet töltenek be: egyrészt biztosítják a növények gyökereinek stabil…
Laminált padló lerakása otthon

Laminált padló lerakása otthon – eszközlista, rétegrend és szegélyezés egyszerűen

| FELÚJÍTÁS, KIVITELEZÉS | No Comments
Laminált padló burkolatot tervezel, és szeretnéd a lerakást átláthatóan, hibák nélkül végigcsinálni? A klikkes rendszer gyors, de a szép végeredményhez kell a pontos előkészítés, a megfelelő rétegrend és a szabályos…

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Részletes adatkezelési tájékoztatóért kattintson ide.

Bezárás