Skip to main content

Személy szerint a világítás az egyik kedvenc témám, hiszen teljesen a személyiségünkre, adott hangulatunkra és életmódunkra lehet szabni azt. Remélem, hogy sikerül nektek is kedvet csinálnom ahhoz, hogy belevágjatok az otthoni lámpák lecserélésébe. Videómból, és az alábbi bejegyzésből meg is tudhatjátok, hogy hogyan kezdjetek neki! 🙂

Stílus és formavilág

Szerencsére abban a korban élhetünk, amikor a fizika már nem szab határt a fantáziának. Korábban, amíg csak hagyományos fényforrások és foglalatok léteztek, korlátozva volt a lámpa megjelenése, hiszen a fényforrásnak el kellett férnie. Viszont a beépített LED-chipeknek köszönhetően, ma már bármilyen forma létrehozható.

Természetesen a klasszikus stílus kedvelői is találnak kínálatunkban hagyományos foglalattal felszerelt lámpákat, üvegbúrás vagy ernyős kivitelben. Azonban a klasszikus foglalattal rendelkező lámpákba is tehetünk (sőt tegyünk is!) LED-fényforrást.

Ezenkívül pedig számtalan stílusban találhatunk lámpákat: modern és high-tech, skandináv, vintage, indusztriális és még rengeteg más, amiből párat a videómban is láthattok.

A stílust természetesen minden esetben az határozza meg, hogy milyen a szoba kialakítása: törekedjünk az összhangra, nemcsak a szoba stílusával, hanem a többi, a szobában lévő lámpával is. Például zavaró látvány lehet a beépített szpotok mennyezeti, krómszínű kerete, de a fali lámpának vagy mennyezetei lámpának bronz- vagy aranyszínű a fém része. Lehet, hogy apróságnak tűnik, de sokat tudnak befolyásolni az összképen.

Láttam már zseniálisan összeválogatott, eklektikus berendezést, ahol látszólag elsőre mindenféle, egymástól elütő dolog egymáshoz van rendezve, de az ilyen esetekben nagyon alapos átgondolás előzi meg a berendezést, és csak ritkán sikerül szép eredményt elérni. Így azt javaslom, hogy ezt mindenképpen kerüljük.

Színhőmérséklet

A LED-ek első megjelenésekor különösen gyakori probléma volt, de még manapság is tapasztalom, hogy nem a megfelelő színhőmérsékletű LED-et választják a lakáshoz. Lakberendezési szempontból nagyon nem mindegy ugyanis, hogy melegfehér vagy hidegfehér LED-et választunk, ahogy az sem, hogy milyen lumenértékű az adott lámpa vagy fényforrás.

Színhőmérsékleti javaslat a különböző helyiségekbe

Először is nézzük meg, hogy milyen helyiségbe keressük a lámpát. A nappaliba, hálóba, étkezőbe, konyhába mindig melegfényű LED-eket válasszunk, viszont a dolgozószobába, íróasztali lámpába, konyhapult-megvilágításnak hidegfehéret. Ez azért fontos, mert a hidegfehér fény élénkít, így az segíti a koncentrációt, a munkavégzést, míg a melegfehér segít az ellazulásban, komfortosabb érzetet kelt (és ugye pont erre van szükségünk egy fárasztó nap után, ha leülünk a nappaliban).

A fürdőszobai világítás egy érdekes kérdés, oda lehet melegfehér központi világításnak, de a tükör megvilágításnak mindenképpen hidegfehéret javaslok, mert az jobban visszaadja a színeket, és ez a sminkelésénél nagyon nem mindegy. 🙂

Melegfehér vs. hidegfehér

FONTOS! Régebben a hidegfehér színt 6500 K-nél határozták meg, ez azonban inkább kék színű. Hidegfehér esetén inkább mindenkinek a 4000 K-t ajánlanám, ami hivatalosan nem is hidegfehér, hanem természetes fehér, de ez szépen visszaadja a színeket és segíti a koncentrációt is!

Melegfehér esetén pedig a 3000 K-t javaslom. A 2700 K-es lámpák szerintem már túl sárgás fényűek, de ez természetesen egyéni ízlés kérdése.

Aki pedig nem tud választani, annak sincs oka a kétségbeesésre, mert már megjelentek az állítható színhőmérsékletű lámpák is, amelyekkel, egy távirányító vagy applikáció segítségével, kedvünkre állíthatjuk a lámpánk színhőmérsékletét általában 2700-6500 K tartományban. Kristálylámpákhoz mindenképpen 4000 K-es színhőmérsékletet ajánlanék, mert a csiszolt kristályok a fehér fénnyel együtt gyönyörű fényhatást keltenek.

Fényforrás

Ha eldőlt, hogy milyen legyen a lámpánk színhőmérséklete, a következő fontos kérdés, hogy a lámpa stílusához illő fényforrást válasszunk (ha nem beépített LED-es a kiszemelt lámpa). Számos stílushoz, mint a vintage vagy indusztriális, de akár a klasszikushoz sem illik a modern fehér fényforrás (izzó), ezért fejlesztették ki az úgy nevezett filament fényforrásokat, amelyek megszólalásig hasonlítanak a régi, hagyományos Edison-féle izzókra, csak ezek már természetesen energiatakarékosak, és hosszabb az élettartamuk is.  Ezekhez a stílusokhoz (mindegy milyen helyiségbe kerülnek) a melegfehér filament fényforrásokat javasolnám, mert az áll a legjobban ezeknek a lámpáknak. Sőt, a vintage és indusztriális esetén a 2700 K, vagy alacsonyabb értékű melegfehér is használható.

Javaslom, hogy elsőnek csak egy lámpát vagy egy fényforrást vegyetek meg, amit be lehet csavarni a már meglévő lámpátokba, és biztos vagyok benne, hogy függők lesztek ti is! 🙂

Lámpakülönlegességek széles választékáért kattintsatok!

Legújabb bejegyzések

Térburkolás

A térburkolás alapszabályai – szakszerűen, profi módon

| #HAAZKELLHOGYJOLEGYEN | No Comments
A térburkolás a ház körüli külső területek kialakítása során elengedhetetlen, legyen szó akár a kerti utakról, teraszról vagy a gépkocsibeállóról. A jó minőségű burkolat nemcsak esztétikailag teszi vonzóvá a kertet,…
Napellenző

Napellenzők mindenkinek: tökéletes árnyékteremtő megoldások

| #HAAZKELLHOGYJOLEGYEN | No Comments
A nyári napok forrósága mindenkit arra ösztönöz, hogy otthona környezetében nyugalmas, árnyékos helyet alakítson ki. A napellenzők kiváló megoldást kínálnak erre, hiszen egyszerűen telepíthetők és hatékony árnyékot biztosítanak a nap…
sövénynövények

Sövények a kertben

| #KERTÉSZKEDEM | No Comments
A gyorsan növő sövényekkel könnyedén átalakíthatjuk és újjávarázsolhatjuk a kertünket. Akár az ingatlan határainak „megrajzolására”, akár a magánélet védelmére és árnyékolására, akár az élővilág támogatására keresünk megoldást, a sövénynövények sokféleképpen…

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Részletes adatkezelési tájékoztatóért kattintson ide.

Bezárás