A vízparti örömöket teszik teljessé a különböző vízi eszközök, mint a gumicsónakok, gumikajakok és SUP-ok. Az épített csónakoknál lényegesen olcsóbban juthatunk hozzájuk, ráadásul könnyedén szállíthatjuk őket.

Amit a gumicsónakokról és gumikajakokról tudni érdemes…

A két típust elsősorban a felépítésbeli különbségek határozzák meg. A gumicsónakok magas oldalfalakkal rendelkeznek, ennek megfelelően kifejezetten stabil vízfekvést biztosítanak. Minél nagyobbak a hurkák, annál nagyobb a stabilitás, de annál kisebb a belső tér. Az ilyen csónakok nagyszerű szolgálatot tesznek, ha családi kirándulásokhoz, kisebb tavi túrákhoz keresünk megfelelő eszközt. Velük szemben a gumikajakok alacsonyabb oldalfalakkal rendelkeznek, keskenyebbek a csónakoknál, gyorsabb haladást tesznek lehetővé, viszont a stabilitásuk kisebb.

A csónak vagy kajak kiválasztása előtt érdemes megfontolni, mire szeretnénk használni. Ha horgászcsónakként szeretnénk hasznosítani, mindenképpen érdemes kicsit nagyobbat vásárolni. Egy kétfős csónakban csak egyedül lehet kényelmesen horgászni, hiszen a botoknak, tárolóknak és egyéb felszereléseknek is helyet kell biztosítani. Érdemes legalább 2,5 méter hosszúságút választani; egy ekkora gumicsónak első pillantásra tágasnak tűnik, a vízfelületen azonban eltűnik ez a helybőségérzésünk. Persze arról sem feledkezhetünk meg, hogy a nagyobb csónakok rendszerint drágábbak és nehezebbek, tehát a szállításuk is körülményesebb lehet.

Ha kizárólag csónakázásra és vízi kirándulásokra használnánk, beérhetjük kisebb padlófelületű változattal is, a terhelhetőségre azonban kiemelt figyelmet kell fordítani. Soha ne lépjük túl a megengedett súlyt!

A HYDRO-FORCE TRECK X2 felfújható gumicsónak kiváló kikapcsolódási lehetőséget, szórakozást nyújt a vízen, kicsik és nagyok számára egyaránt. Méretének köszönhetően bőséges helyet teremt két felnőtt és egy gyermek számára, a felfújható párnák és a padló pedig megfelelő kényelmet biztosítanak.

A kisebb méretekkel rendelkező, motortartó bak nélküli gumicsónakok „meghajtása” evezőkkel történik. Kisebb távolságokat járhatunk be velük, de mindezt csendesen, szennyezésmentesen, az élővilág háborgatása nélkül tehetjük meg.

 

Fordítsunk figyelmet a padlózatra is! Az olcsóbb gumicsónakok esetében padlózat nélküli megoldásokat találunk, ezekben – értelemszerűen – nem tudunk felállni. A lamellás padlózat több stabilitást biztosít, ezekben már felállhatunk, de stabil talapzatot nem adnak. A merev padlós csónakokban felállhatunk, akár állva is horgászhatunk, viszont ezek a változatok rendszerint magasabb árkategóriát képviselnek.

Bemutatkoznak a SUP-ok

A SUP-ok újszerű élményt kínálnak, a népszerűségük nem véletlen! Ha új izgalmas hobbit keresünk, érdemes megismerni ezt az eszközt.

A kereskedelmi kínálatban felfújható és merev SUP-okkal találkozunk. Nincs egyértelmű válasz, melyik mellett érdemes döntenünk. A felfújható változatok könnyedén szállíthatók, és a tárolásuk sem okozhat fejtörést. Velük szemben a merev deszkák tartósabbak, könnyebben irányíthatók és kényelmesebbek. A hátrányaik között a nehézkes szállítást és a magasabb árat kell megemlíteni.

Első SUP-ként egy hobbikategóriás változat remek szolgálatot tehet. Ezek rendszerint olcsó, felfújható eszközök, amelyek nagy teherbírással és megfelelő stabilitással rendelkeznek.

A BESTWAY HYDRO-FORCE AQUA CRUISE – SUP deszkaszett a Drop stitch technológiának köszönhetően betonkeményre fújható, ezért lehetővé teszi az állva, ülve, térdelve és akár hason fekve történő evezést is.

Érdemes tudni, hogy akár családi, női és gyermekváltozat is létezik. Könnyedén megtalálhatjuk a számunkra tökéletes megoldást.

Fedezd fel a kínálatunkat! 

Amit a ZK ajtókról és a Hörmann minőségről tudni érdemes

| #HAAZKELLHOGYJOLEGYEN | No Comments
A korszerű építészet és a beltéri dizájn egyik legfontosabb eleme az ajtó kiválasztása. Ahogyan az építészet és a dizájn is folyamatosan változik, hasonlóképpen az ajtógyártók is újszerű termékekkel állnak elő…

Vízelvezetés a ház körül

| #HAAZKELLHOGYJOLEGYEN | No Comments
A klímaváltozás nyomán egyre gyakoribbá válnak a heves esőzések és az árvizek, amelyek komoly veszélyt jelenthetnek a lakóépületekre. A megfelelően tervezett és kivitelezett vízelvezetési rendszer azonban nem csupán az épület…

Last minute növények nyárra

| #KERTÉSZKEDEM | No Comments
Sokunknak csak most adódik lehetősége díszíteni a bejáratot és a kertet. Kisebb-nagyobb felújítás után vagyunk, és általában a kert az utolsó a sorban, de az is lehet, hogy esetleg azért…

Fűszernövények a balkonon

| #KERTÉSZKEDEM | No Comments
Annak sem kell lemondania a kertészkedésről, akinek udvar híján terasza van. A legtöbb fűszernövény kis helyen is termeszthető, az ételeinkbe így mindig jut frissen szedett zöldfűszer. Nemcsak pénzt takaríthatunk meg,…

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Részletes adatkezelési tájékoztatóért kattintson ide.

Bezárás