Otthonunk tisztasága és rendezettsége érdekében megfelelő méretű szeméttárolókra van szükségünk, amelyek lehetővé teszik, hogy a mindennapok során felhalmozott hulladék a megfelelő helyre kerüljön.

Tény, hogy szeméttárolókra minden háztartásban szükség van, nem mindegy azonban, milyeneket választunk. Noha a lehető legegyszerűbb háztartási eszközökként tekintünk rájuk, érdemes figyelmet fordítani a kiválasztásukra!

A szemetesek rendszerint jól látható helyre kerülnek, így nem feledkezhetünk meg a dizájn kérdéséről sem! A klasszikusnak mondható műanyag vödrök mellett modernebb formatervezéssel rendelkező, fémhatású anyagból készülő termékek is elérhetők, amelyek bátran elhelyezhetők a legigényesebb enteriőrben is.

A szeméttárolók termékkínálata, természetesen, igencsak széles, mindenféle igény esetén megtalálhatjuk a számunkra leginkább megfelelő típust. A kézzel nyitható szemetesek mellett pedálos,  billenőfedeles,  kültéri és kozmetikai változatok  is elérhetők.

Elsősorban a szokásaink határozzák meg, melyiket érdemes választanunk. Ha a billenőfedeles változatot tartjuk a leginkább kényelmesnek, nem érdemes más mellett dönteni. Ráadásul ezek higiénikusnak is mondhatók, hiszen nem kell kézzel érintenünk a fedelet, hogy a szemetet a kukába dobhassuk.

Egyes változatokat úgy alakítottak ki, hogy azok a szekrények belső terében elrejthetők legyenek. Ha nem szeretnénk, hogy a szemetesünk szem előtt legyen, esetleg nincs máshol hely számára, az ilyen megoldások jó alternatívát kínálnak.

Megszokhattuk, hogy minden termékkategória esetében találkozunk csúcskategóriás termékekkel. A szeméttárolók sem kivételek. Esetükben a szenzorral ellátott, önnyitó automatizmussal rendelkező változatokat tekintjük csúcskategóriának. A bekerülési költségük lényegesen magasabb, így az általános elterjedésükről és használatukról nem lehet beszélni.

Válasszunk tudatosan!

Láthatjuk, hogy a beltéri szeméttárolók sokféle kialakítással és különböző tulajdonságokkal rendelkeznek, így felmerülhet néhány kérdés a kiválasztásukkal kapcsolatban. Elsőként azt érdemes eldöntenünk, milyen anyagból készített változatra van szükségünk; a műanyag szemetesek jellemzően a legolcsóbbak, a fémből vagy krómból készült darabokért általában magasabb árat kell fizetnünk. A jobb termékek gumitömítéssel rendelkeznek, ami csökkenti a lecsapódó fedél zaját, illetve megakadályozza a kellemetlen szagok terjedését.

A méret- és formaválasztásra is figyelmet kell fordítani. Érdemes figyelembe venni a termelődő szemét mennyiségét, illetve a hajlandóságunkat, milyen időközönként szeretnénk levinni… Habár csábító gondolat egy óriási konyhai szeméttároló vásárlása, de számolni kell annak a helyigényével és a napokon keresztül bomló ételmaradékok szagával is… Igyekezzünk tudatos döntést hozni, ami ideális „szemétkörforgást” eredményez számunkra.

Szeméttárolókat az udvarra is!

A teraszokon és az udvarokon is szükség van megfelelő méretű kerti tárolókra, amelyekben akár a kültéri kukánkat is tárolhatjuk. Érdemes megfontolni egy nagyméretű kuka vásárlását, ami a háztartási hulladék kényelmes elhelyezését teszi lehetővé. Anyaghasználatuknak köszönhetően a kültéri szeméttárolók ellenállók az UV-sugarakkal, az alacsonyabb és magasabb légköri hőmérséklettel, valamint a vegyi és biológiai behatásokkal szemben. Belső felületük sima, így gátolják a hulladék megtapadását a felületükön.

Kukák

Az általános hulladéktárolók mellett szelektív gyűjtést biztosító szeméttárolókra is szükség van. Használatuk környezettudatos döntés, hiszen a szelektív gyűjtéssel hozzájárulunk a hulladékok hatékonyabb újrahasznosításához.

Komposzttároló

A zöldhulladék gyűjtését teszik lehetővé a különböző komposztálók, amelyek megoldást kínálnak a háztartási és kerti hulladékok trágyává alakításához. Továbbá, akinek kisméretű kertje van, az is gondolkodhat ökotudatosan a konyhai komposztáló segítségével.

 

 

Ismerd meg a szeméttárolók széles választékát!

Amit a ZK ajtókról és a Hörmann minőségről tudni érdemes

| #HAAZKELLHOGYJOLEGYEN | No Comments
A korszerű építészet és a beltéri dizájn egyik legfontosabb eleme az ajtó kiválasztása. Ahogyan az építészet és a dizájn is folyamatosan változik, hasonlóképpen az ajtógyártók is újszerű termékekkel állnak elő…

Vízelvezetés a ház körül

| #HAAZKELLHOGYJOLEGYEN | No Comments
A klímaváltozás nyomán egyre gyakoribbá válnak a heves esőzések és az árvizek, amelyek komoly veszélyt jelenthetnek a lakóépületekre. A megfelelően tervezett és kivitelezett vízelvezetési rendszer azonban nem csupán az épület…

Last minute növények nyárra

| #KERTÉSZKEDEM | No Comments
Sokunknak csak most adódik lehetősége díszíteni a bejáratot és a kertet. Kisebb-nagyobb felújítás után vagyunk, és általában a kert az utolsó a sorban, de az is lehet, hogy esetleg azért…

Fűszernövények a balkonon

| #KERTÉSZKEDEM | No Comments
Annak sem kell lemondania a kertészkedésről, akinek udvar híján terasza van. A legtöbb fűszernövény kis helyen is termeszthető, az ételeinkbe így mindig jut frissen szedett zöldfűszer. Nemcsak pénzt takaríthatunk meg,…

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Részletes adatkezelési tájékoztatóért kattintson ide.

Bezárás