Skip to main content

Egy készülék, ami gondoskodni képes a rendezett zöldellő pázsitról, mindezt előre programozottan és önállóan: a 21. századi ember egyik legnagyobb segítsége a kertben a robotfűnyíró. Nem túlzás, forradalmasította a fűnyírást, nem mindegy azonban, hogy milyen modellt választunk! A választás megkönnyítése érdekében készítettük az alábbi összefoglalót.

Összefoglalóan robotfűnyíróként azokat a modelleket szoktuk emlegetni, amelyek önműködő tevékenységre képesek, meghatározott időközönként munkához látnak, és a saját akkumulátoraik töltéséről is gondoskodnak, legalábbis a legfejlettebb modellek.

Vágási szélesség és teljesítmény

Noha ezek a készülékek működésükben és kialakításukban inkább emlékeztetnek egy robotporszívóra, számos olyan tulajdonságuk van, ami a hagyományos fűnyírók esetében is jelentőséggel bír, ilyen – többek között – a vágási szélesség.

Általában elmondható, hogy minél nagyobb a terület, annál nagyobb vágási szélesség szükséges ahhoz, hogy gyors munkát végezhessünk. Ám a robotfűnyíró önállóan dolgozik, nem igényli az aktív jelenlétünket, ezért a kések mérete kisebb jelentőséggel bír. A hagyományos méretű kertek esetében a 20-25 cm-es vágási szélesség elegendőnek bizonyul. Ha mégis nagyobb vágószélesség mellett döntünk, tartsuk szem előtt, hogy arányosan nagyobb motorteljesítményre is szükség van!

Picit nehezíti a dolgot, hogy a robotfűnyírók esetében a wattban kifejezett értékek helyett „négyzetméter per óra” jelöléseket találunk. A legkisebb és legolcsóbb készülékek jellemzően 35-50 négyzetméteres terület nyírására képesek egy óra alatt, egy magasabb minőséget képviselő gép azonban 200 négyzetméter nyírását is megoldja.

Akkumulátor

A legjobb készülékek – az akkumulátor merülését észlelve – képesek visszatérni a töltőállomáshoz, majd a töltést követően folytatni a munkát. Tehát az akkumulátor kapacitása is meghatározó a munkavégzés idejére vonatkozóan, ezért érdemes figyelembe venni az akkumulátor kapacitását, a működési időt és a töltési időt is!

Terepviszonyok

A kiválasztás során figyelmet kell fordítani a nyírandó terület egyenetlenségeire is. Az olcsóbb változatok jellemzően 10%-os emelkedőket és lejtőket képesek problémamentesen abszolválni, a jobb készülékek akár 45%-os emelkedővel is megbirkóznak.

Noha az általános vélekedés szerint a robotfűnyírók kifejezetten sík területen nyújtanak tökéletes eredményt, nem kell lemondani a használatukról a dimbes-dombos területen sem, ám ilyenkor érdemes a profibb változat mellett dönteni!

Működési zajszint

Minden robotfűnyíró akkumulátoros fűnyíró, ez alapján érdemes a várható zajszintet is vizsgálni. A kisebb változatok 50 dB, a nagyobb motorerővel rendelkezők 75 dB zajkibocsátással rendelkeznek. Ebben az esetben is elmondható, hogy a magasabb kategóriába tartozó készülékek jobban teljesítenek, vagyis halkabbak.

Innováció

Az okostechnológiáknak köszönhetően a robotfűnyírók a mobiltelefonunk segítségével is irányíthatók. Akár egy távoli irodában ülve gondoskodhatunk a kerti pázsit rendezettségéről. Persze az automatikus ütemtervek is rendelkezésre állnak a rendszeres fűnyírásra.

Robotfűnyíró

Nagy terület esetében fontos szerephez juthat az úgynevezett GPS-modul, aminek a segítségével tökéletes pontossággal megtervezhetjük és nyomon követhetjük a fűnyíró útját és annak mozgását a kiválasztott terület határain belül. A robotfűnyíró útvonalát határolókábelek és rögzítőtüskék segítségével szabályozhatjuk.

Karbantartás

A robotfűnyírók szerkezeti kialakítása relatív egyszerű; a tartós műanyagból készült ház alatt kapnak helyet az elzárt elektronikai alkatrészek, ezért nekünk tulajdonképpen csak az alváz, a kések és a kerekek rendszeres tisztítására kell figyelmet fordítani.

Robotfűnyíró

Fontos megemlíteni, hogy a többi fűnyíróhoz hasonlóan: ezek esetében is szükséges a kések időnkénti élezése vagy cseréje, továbbá garázs is kapható a különböző modellekhez, amely megvédi őket, és ide parkolhatnak a töltés idejére, ezáltal a töltő és a fűnyírórobot is védve van.

Ismerd meg a robotfűnyírók kínálatát!

Kerti zuhany és napozóágy a kertben.

Kerti zuhany a nyári kertben: frissítő zóna, napozósarok és árnyékolás otthon

| KERT, SZABADIDŐ | No Comments
A kerti zuhany a nyári kert egyik praktikus eleme lehet, de igazán akkor ad kényelmes élményt, ha nem önmagában gondolkodsz benne. Egy jól kialakított frissítő zónában helyet kaphat a kültéri…
Nyári hőség a lakásban.

Hűvös otthon a nyári hőségben – Praktikus tippek klíma és ventilátor használatához

| HÁZ, LAKBERENDEZÉS | No Comments
A hőség napok alatt próbára teheti az otthoni komfortot: nehezebb lehet az alvás, fárasztóbb a munka, és a pihenés sem esik olyan jól egy átmelegedett lakásban. Ilyenkor sokan gondolkodnak azon,…
Gázgrill kerti grillezéshez.

Gázgrill kiegészítők nyári sütögetéshez: mit érdemes beszerezni a kényelmes grillezéshez?

| GRILL, KERT | No Comments
A gázgrill önmagában is sokoldalú eszköz, de a nyári grillezés kényelmét nagyban meghatározza, milyen gázgrill kiegészítők vannak kéznél. Egy jól megválasztott grillfogó, sütőlap, grilltálca, hőmérő, grillkefe vagy takaróponyva nemcsak kényelmesebbé…
Kerti gépekkel ápolt kert.

Akkus, elektromos vagy benzines kerti gép? – így válassz a kertedhez illő meghajtást

| KERT, KERTGONDOZÁS | No Comments
Egy kerti gép kiválasztásánál nemcsak az számít, hogy fűnyíráshoz, szegélynyíráshoz, sövényvágáshoz vagy ágak darabolásához keresel eszközt, hanem az is, milyen meghajtás illik a kertedhez és a használati szokásaidhoz. Az akkus…

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Részletes adatkezelési tájékoztatóért kattintson ide.

Bezárás