Sokunknak csak most adódik lehetősége díszíteni a bejáratot és a kertet. Kisebb-nagyobb felújítás után vagyunk, és általában a kert az utolsó a sorban, de az is lehet, hogy esetleg azért kell lemondani a szép növényekről, mert nem tudjuk a nyaralás alatt öntözni. Olyan növényeket mutatok nektek, amik nagyon jól bírják a szárazságot, a meleget, nyugodtan ott lehet őket hagyni, nincs szükségük a mindennapi öntözésre.
A muskátli és a legtöbb egynyári már nem igazán elérhető a kertészetekben. No, de sebaj, most olyan növényeket hoztam nektek, amiket még könnyedén beszerezhettek, ez egy igazán nyár- és utazásálló kompozíció lesz, ami akár egy-két hétig is kibírja öntözés nélkül, sőt késő őszig is díszíthet nálunk.
Sokféle növényben gondolkodhatunk, ültethetünk szukkulenseket, ezekből egynyári és évelő fajokat is, Echeveriákat, Crassulákat, kövirózsákat, kombinálhatjuk is a növényeket, választhatunk melléjük fűszernövényeket is.
Ezeket választottam:
– egyiptomi csillagcsokor (Pentas lanceolata),
– kerti szegfű (Dianthus caryophyllus),
– pompás záporvirág (Gazania rigens),
– fás kövirózsa (Echeveria sp)
– varjúháj (Sedum sp.).
A szegfű és a varjúháj akár több évig is díszíthet az edényünkben, szeretni fogják a méhek is, amikor a varjúháj virágzik, a szender meg minden este látogathatja a Pentasunkat (egyiptomi csillagcsokor).
Válasszunk egy szép, hozzánk és a kertünkhöz illő cserepet, kosarat, amibe kellő mennyiségű föld fér, hiszen minél nagyobb, annál jobban tudja a vizet raktározni. Az edényünk aljára rakjunk drénréteget, arra kerül a jó minőségű virágföld. Lazíthatjuk a földet még kvarchomok hozzáadásával, ha lazább talajigényű növényeket szeretnénk ültetni. Mielőtt magukra hagynánk a növényeket, azért még kapjanak egy jó nagy adag vizet, amivel gazdálkodhatnak a távollétünk alatt!
Egy másik szép összeállítás lehet:
levendula (Lavandula officinalis),
körömvirág (Calendula officinalis),
varjúháj (Sedum sp.),
zsálya (Salvia sp.),
gyapjas tisztesfű (Stachys byzantina).
Ez egy évelő összeállítás, de az egynyári körömvirág minden évben újra is vetheti magát, vagy szedhetünk belőle magot mi is, amiből megvan a következő évi növényünk, igazi rovarmágnes növények, a méhek mellett a lepkék is szívesen látogatják majd.
Nagyon szeretem természetes dolgokkal díszíteni a kertet. Szívesen gyűjtünk kagylóhéjakat és üres csigaházakat a nyaralásokon, mindig helyet kapnak nálam a kertben ezek is. A fonott kosár színével harmonizáló csigaházak megkoronázzák a kompozíciót.
Remélem, hogy igazi nyári hangulatot sikerül varázsolnotok a kertetekben. Kellemes nyarat kívánok Nektek! Szeretettel: Erika


